Hazai és nemzetközi orgonabemutatók információs portálja
Orgonabemutatók
 
Közöttünk élnek
 
Egyházak

MAGYAR  KATOLIKUS  EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ

 
Apróhirdetések
 
Orgonás fórumok

Képtalálat a következőre: „fidelio magazin”

 
♪ Orgonabemutatók beszámolói

Korábbi orgonabemutatók élménybeszámolói

   

Kedves Olvasók!

Az orgonabemutatók kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de léteznek még. A korábbi orgonabemutatók résztvevőinek véleményét, élménybeszámolóját az alábbiakban olvashatják.

Alkalmanként még most is felteszünk beszámolókat, visszajelzéseket, ha valaki szeretné megosztani velünk orgonabemutató élményeit. A beszámolókat a cisz2@c2.hu címre várjuk.

Üdvözlettel,

A portál Szerkesztői

Orgonabemutató a Művészetek Palotájában

Kováts Lajos, Tóth András, Morva Judit   

2010. január 6-án az Orgonabarátok Civil Körének tagjai Fassang László orgonaművész, zeneakadémiai adjunktus, a  MÜPA orgonakoncertek művészeti vezetőjének felajánlására lehetőséget kaptak arra, hogy egy, a számukra rendezett, zártkörű orgonabemutatón megismerhessék közelebbről a Művészetek Palotája  Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének orgonáját, sőt, ki is próbálhassák azt.

Az alábbiakban néhány résztvevő élménybeszámolóját közöljük.

 

 

20. Orgonabemutató a a Szent Anna templomban

Morva Judit   

Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Szent Anna templomban tartott bemutatóról olvashatnak beszámolót.

19. Orgonabemutató a pasaréti ferences templomban

Nagy Bozsena   

Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a pasaréti ferences templomban tartott bemutatóról olvashatnak beszámolót.

18. Orgonabemutató a Belvárosi Főplébániatemplomban

Dániel András, Morva Judit   

Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Belvárosi Főplébániatemplomban tartott bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

17. Orgonabemutató Pusztaszabolcson

Selmeczi Vilmos   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Kassai téri bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

16. Orgonabemutató a farkasréti Mindenszentek templomban

Verő Magdolna   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a farkasréti Mindenszentek templomban tartott bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

15. Orgonabemutató a Kassai téren

Dóczi Klára és Vilt Antal   

Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Kassai téri bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

14. Orgonabemutató Pannonhalmán

Selmeczi Vilmos   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Pannonhalmi apátságban tett kirándulásról olvashatnak.

13. Orgonabemutató a Mátyás-templomban

Rimanóczy Zoltán és Tarlós András   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Ezúttal a Mátyás-templomi bemutatóról olvashatnak beszámolókat.

12. Orgonabemutató a Páduai Szent Antal templomban

Verbay Zsolt   
Egyedülálló programsorozat indult 2007. áprilisában a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Az idei első bemutatóra a Páduai Szent Antal templomban került sor.

11. Orgonabemutató a Deák téri evangélikus templomban

Szabó Bernadett és Nedeczky János   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A tizenegyedik bemutatóra a Deák téri evangélikus templomban került sor.

10. Orgonabemutató a Szent László templomban

Lőrincz Attila   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A tizedik bemutatóra a kőbányai Szent László templomban került sor.

9. Orgonabemutató a Fasori református templomban

Dobi Bálint, Bihari Gábor   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A kilencedik bemutatóra a Fasori református templomban került sor.

8. Orgonabemutató az Egyetemi templomban

Dobi Bálint, Molnár Ágnes   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A nyolcadik bemutatóra az Egyetemi templomban került sor.

7. Orgonabemutató az esztergomi Bazilikában

Bíró László, Kristóffy Hajnalka   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A hetedik bemutatóra az esztergomi Bazilikában került sor.

6. Orgonabemutató a váci Bartók Béla Zeneiskolában és a Ferences templomban

Dobi Bálint, Szabó Bernadett   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A hatodik bemutatóra a váci Bartók Béla Zeneiskolában és a Ferences templomban került sor.

5. Orgonabemutató a Művészetek Palotájában

Bak Borbála és Endreffy Attila   
Annak a lehetőségnek híréről, hogy a Művészetek Palotája orgonáját „közelebbről” is megismerhetem, örömmel értesültem. A korábbi lehetőségek közül csak a Zeneakadémia hasonló bemutatójáról hallottam, ahová azonban egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam elmenni.

4. Orgonabemutató a Zeneakadémián

Kovács Balázs, Vargha Viktor, Moreh Ágnes   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A negyedik bemutatóra június 28-án a Zeneakadémia Nagytermében került sor.

3. Orgonabemutató a Szent István Bazilikában

Diósi Tamás, Kristóffy Hajnalka, Surányi Gábor   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A harmadik bemutatóra június 7-én a Szent István Bazilikában került sor.

2. Orgonabemutató a Pesti Ferences templomban

Erdős Levente, Biró László, Selmeczi Vilmos   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. A második bemutatóra május 18-án a Belvárosi (Pesti) ferences templomban került sor.

1. Orgonabemutató a Domonkos templomban

Selmeczi Vilmos és Dávid Tibor   
Egyedülálló programsorozat indult nemrég a Fidelio fórumosainak civil kezdeményezésében: neves építők és orgonaművészek mutatják be ingyenes program keretében az érdeklődőknek a fővárosi és vidéki templomok, koncerttermek legszebb, legérdekesebb orgonáit. Az első bemutatóra április 27-én a Domonkos templomban került sor.

 
Orgonakoncertek

Társoldalunk az

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Orgonás adatbázis
 
Partnereink

NÁDOR TEREM

BUDAPEST ZONGORASZALON  

   

 

koncert.lap.hu

 

 

 
Google rank
Google PageRank
 

Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE