Hazai és nemzetközi orgonabemutatók információs portálja
Orgonabemutatók
 
Közöttünk élnek
 
Egyházak

MAGYAR  KATOLIKUS  EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ
MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ

 
Apróhirdetések
 
Orgonás fórumok

Képtalálat a következőre: „fidelio magazin”

 
♪ Bemutatkozás

Kedves Látogató!
 

Örömmel köszöntöm/köszöntelek ezen az oldalon, mely azért jött létre, hogy az orgonazene szerető közönség a hazai orgonaélettel kapcsolatos legfontosabb információkat megtalálja egy helyen, tematikusan.

2006 januárjában, amikor véletlenül tévedtem a Fidelio honlapjára - www.fidelio.hu orgonatanárt keresve, még nem sejtettem, hogy az orgonazene iránti érdeklődésem és elkötelezettségem ilyen hosszú távú lesz.  A Fidelio fórum topicjait olvasgatva lassan bekapcsolódtam a fórumozásba, el kezdtem járni orgonakoncertekre, és pár hónap fórumozás után arra gondoltam, miért ne járhatnánk akár együtt koncertekre mi, akik addig szólóban látogattuk ezen programokat. A közös koncertre járást fórumtalálkozók követték, valamint sok-sok vita és beszélgetés a hazai orgonaélet anomáliáiról, és lassan ráébredtem, jó lenne valamit tenni azért, hogy a zeneszerető közönség megismerhesse azt a sok kiváló orgonaművészt és orgonaépítőt, akikről vajmi keveset hallhatunk a médiában, ám közöttünk élnek, munkálkodnak. Az orgona nagyon speciális hangszer, legtöbbször a közönségtől elzárva, magasan a templomok karzatain helyezkedik el, és a rajta játszó művész sem látható általában, csak a koncert végi rövid meghajlás erejéig.
 
Ahhoz, hogy a zeneszerető közönség jobban megismerhesse ezeket a hangszereket, építőiket és a rajtuk mesterien játszó művészeket, újszerű programokra van szükség. Ez a felismerés adta az orgonabemutatók létrehozásának ötletét, melyet megvalósítva 2007 áprilisában útjára indítottam a máig is tartó orgonabemutató sorozatot. Az idők során közel 20 helyszínen jártunk, sok kiváló orgonát, nagy tudású orgonaépítőt  és orgonaművészt ismertünk meg. 

Itt szeretném megköszönni  Dr. Dobi Bálintnak a szervezési munkában nyújtott kimagasló segítségét, hiszen Bálint az első néhány orgonabemutató után bekapcsolódott a szervezési feladatokba, és azóta is felváltva szervezzük ezeket az interaktív programokat.


Az orgonabemutatók hírét először csak a Fidelio fórumosok vitték tovább. Később felfigyelt a kezdeményezésre több portál is, és egyre több új érdeklődő jelentkezett az ingyenesen látogatható orgonabemutató programokra. Ezen, rendszeresen visszatérő látogatókból alalkult ki az az orgonabaráti kör, akik kedvéért ezt a portált létrehoztuk.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Fidelio komolyzenei portál főszerkesztőjének, Zsoldos Dávidnak, valamint a Szerkesztőség további munkatársainak is támogatásukért, mellyel az orgonabemutatók mögé álltak, publicitást biztosítva a bemutatókon közreműködő orgonaépítőknek, művészeknek. A Fidelio Nézőtér rovatában megtalálhatóak a korábbi bemutatók közönségvisszajelzései és pár érdekes kép is egy-egy bemutatóról.

Mivel egyre több és megnövekedett igénnyel jelentkeztek az orgonazene rajongók, úgy véltük, ezen igényeket immár nem a  Fidelio fórum keretei között, hanem egy tematikus honlapon célszerű kielégíteni. Ilyen megfontolásból jött létre tehát ez az orgonabemutató információs portál.
Eleinte az orgonakoncertek ajánlása is ezen a honlapon kapott helyet, ám idővel létrejött egy kifejezetten az orgonakoncertek összegyűjtésére és emellett sok érdekes orgonás hír közlésére vállalkozó másik orgonás oldal is, az Orgonakoncert Naptár, melyet Molnár Ágnes és Dóczi Klára működtetnek.

Kérem, látogassák e másik portált is, érdemes!

Orgonabemutató programjainkkal alkalmanként jelentkezünk, információkért kérem, időnként nézzenek be hozzánk.

Budapest, 2008. szeptember 20.

 
Üdvözlettel:

 
Miterliné Kovács Edit
az országos orgonabemutató program kezdeményezője és a programok szervezője, levezetője
cisz2@c2.hu
 
Orgonakoncertek

Társoldalunk az

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Orgonás adatbázis
 
Partnereink

NÁDOR TEREM

BUDAPEST ZONGORASZALON  

   

 

koncert.lap.hu

 

 

 
Google rank
Google PageRank
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre