2. Hogy érzed magad a Douglas May díj nyerteseként? Milyen érzés volt ezen a versenyen szerepelni, és milyennek ítéled meg saját teljesítményedet? Mesélnél kicsit a versenyről az olvasóknak? 

- Nagyon örültem, hogy egy rangos világversenyen képviseltem hazámat és ezzel a díjjal tértem haza.

A versenyt hosszú felkészülési időszak előzte meg, amit 2009 elején kezdtem el, hiszen márciusig lehetett a jelentkezést benyújtani. Mivel mind interpretáció, mind improvizáció kategóriában neveztem, az előselejtezőhöz csaknem félórányi anyagot kellett CD-n kiküldenem, ami alapján beválogattak a júliusi megmérettetésre. Erre a nemzetközi orgonaversenyre a világ 19 országából 49-en jelentkeztek, ebből interpretáció kategóriába 16, improvizációba pedig 6 versenyző került be és én voltam az egyedüli, aki mindkét kategóriában indulhatott.

Ami az előírt műsort illeti, közel 3-4 koncertnyi, nehéz és mindenféle stílusú darabot tartalmazó anyagot kellett megtanulnom, és naprakészen tudnom a bő egy hét alatt lezajló versenyre, ahol rengeteg feladatom volt, így akkor nem is volt időm az érzéseimen, benyomásaimon gondolkodni. Ilyenkor a cél vezérli az embert, muszáj az éppen aktuális feladataimra koncentrálni. Ez egy jó erőpróba volt, rengeteg teendővel, ahol reggeltől estig gyakorlással, próbákkal, regisztrációval, egyéb felkészüléssel teltek a napok. Ráadásul nagyon gyorsan pörögtek az események, ugyanis előfordult, hogy egy nap két helyszínen, két kategóriában is versenyeztem, két teljesen különböző stílusú orgonán, miközben egy harmadik helyszínen az ütőssel próbáltam a következő napi fordulóra és ezeken kívül még gyakoroltam több gyakorlóorgonán is.

3. Ez nagyon nagy igénybevételt jelenthetett és hihetetlen teljesítményt igényelt, úgy vélem. Minden elismerésünk érte. Kik voltak felkészítő tanáraid erre a versenyre?

- Erre a versenyre önállóan készültem fel. Nem szeretném ha nagyképűen hatna, de azt hiszem 5 év Zeneakadémia és 4 év franciaországi tanulmányok után ez el is várható. Természetesen építő kritikára mindig szükség van, ezért a műsor egy részét eljátszottam egy-egy alkalommal néhány volt tanáromnak, Baróti Istvánnak, Ruppert Istvánnak és zenész barátaimnak, Kántor Zsoltnak, Stachó Lászlónak, Szili Zoltánnak, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget!

Tényleg csak néhány műre jutott időnk, hiszen hatalmas anyagról volt szó és képtelenség lett volna a teljes műsort áttekinteni.

 4. Mindezek tükrében különösen szép teljesítmény az, amit elértél. Mit szóltál a Dougles May díjhoz, melyet kiváló Tournemire-játékodért, hivatalos indoklás szerint a verseny összes elő- és középdöntői során nyújtott legjobb előadásért ítélt Neked a zsűri?

−Teljesen váratlanul ért. Tekintve, hogy a középdöntőkig jutottam, a döntő időtartama alatt kicsit alkalmam nyílt felfedezni Angliát, így elutaztam Canterburybe. Éppen visszafelé tartottam St. Albansba, amikor a vonaton késő este, fél 12-kor megszólalt a telefonom, a verseny szervezője hívott, és aggódva kérdezte, merre járok, mivel azt hitte, hazautaztam. Megnyugtattam, hogy csak kirándulok. Azzal az örömteli hírrel szolgált, hogy a Dougles May díjat nekem ítélte a zsűri, és másnap reggel játszanom kell a gálakoncerten. Nagyon meglepődtem és persze örültem.
Azt viszont sajnálom, hogy Szabó Balázs, a verseny másik magyar résztvevője, aki bekerült a döntőbe, nem kapott díjat, pedig úgy érzem, megérdemelte volna.

5. Mennyire érzed úgy, hogy érdemes volt részt venni ezen a megmérettetésen?

- Vegyes érzéseim vannak, ugyanis rengeteget készültem erre a versenyre, hónapokon át sokszor kora reggeltől késő estig gyakoroltam, sok és nehéz darabot kellett megtanulnom. Az orgonairodalom szinte minden szakaszából és stílusából voltak művek, melyekből alaposan fel kellett készülnöm. Nagy energiabefektetéssel járt és optimistán indultam neki, még úgy is, hogy tudtam, mindenki nem nyerhet, főleg egy ilyen színvonalas nemzetközi mezőnyben. Eleve az alaphelyzet paradox: egyszerre öt neves zsűritag ízlésének, adott körülmények között, amik nem feltétlenül ideálisak, nem könnyű megfelelni. Így azt hiszem, jó adag szerencse is kell a tudáson kívül.

Mindezek mellett nagy élmény és kihívás volt, továbbá hasznos volt kortársaimat is hallani, megismerni, valamint sok orgonán játszani.

6. Kedves Péter, ez a díj nagyon szép elismerés véleményünk szerint egy ilyen nívós versenyen, így csak gratulálni tudunk ismét hozzá. Figyelemmel kísértük júliusban a versenyt, és drukkoltunk Nektek, hogy jól sikerüljön minden.

- Köszönöm, hogy követtétek a verseny eseményeit. A magam részéről nagyon örülök, hogy vannak, akiknek fontos az orgonazene, illetve az, amit csinálunk és jól esett, hogy a verseny után többen is érdeklődtek és gratuláltak.

7. Most, hogy leült a verseny izgalma, és visszatértek a normál hétköznapok, mivel foglalkozol mostanság?

- Jelenleg Keszthelyen a Festetics György Zeneiskolában tanítok. Most, az őszi szünet alatt utazom, szeretteimmel vagyok és készülünk Mindenszentekre. Ma éppen Zala megyében vagyok, a hétvégén Vas megyébe megyünk, de sok időt töltök Somogyban is, ahonnan származom. Ezen kívül koncertezem, például múlt hétvégén, október 24-én, Pécsen játszottam a Jézus Szíve (Piusz) templomban a Pécsi Egyházmegye 1000 éves jubileumi koncertsorozatának keretében.  

8. Hol találkozhat Veled legközelebb a Közönség?

- A keszthelyi zeneiskola szervez decemberben egy tanári koncertet a karmelita templomban, mely egy igen szép, jó akusztikájú templom, itt fogok fellépni. A koncert pontos időpontja még nem ismert, természetesen amint megvannak a részletek, értesítelek benneteket és szeretettel várok minden érdeklődőt.
Emellett Baróti Pista bácsival régóta tervezzük, hogy egy ünnep alkalmával, Esztergomban, mise keretén belül előadjuk Duruflé Messe cum jubilo c. művét, melyből a bazilika kórusával korábban már szólaltattunk meg részleteket egy franciaországi turné során. Ez egy orgonára és bariton férfikarra írott mise, alapját a IX. gregorián mise képezi. 

9. Mit üzensz a www.orgonabemutato.hu olvasóinak?

- Azt üzenem, hogy szeressék továbbra is a zenét, azon belül különösen az orgonazenét. De ne csak orgonát hallgassanak, hanem más klasszikus műfajokat is és lehetőleg több előadásban. Hiszen az orgona önmagában is sok hangszer együttese, magán viseli különböző korok stílusjegyeit, melyek máshol is visszaköszönnek és bár a többi hangszerhez rokoni szálak fűzik, mégis teljesen egyéni és ettől szép. Én is rengeteget tanultam és tanulok más hangszeresek/énekesek, kamaraegyüttesek, kórusok, zenekarok előadásaiból, tehát járjanak nyitott füllel.

10. Kinek gurítanád tovább a hólabdát?

- A zamárdi plébánosnak, Kocsi Györgynek. Talán meglepő, de nem orgonaművészt vagy orgonaépítőt ajánlok.

Az egyik legnagyszerűbb élményem a közelmúltból az, hogy Zamárdiban, a helyi katolikus templomban játszottam, ahol nemrég megépült Magyarország első és ezidáig egyetlen francia barokk stílusú orgonája. Külön büszkeség számomra, hogy ezen az új, remek orgonán én adhattam az első koncertet.

Örülök, hogy végre van egy ilyen hangszer az országban, amin hitelesen lehet megszólaltatni a francia barokk irodalmat. Az, hogy ez az orgona megépült, ékes bizonyítéka annak, hogy ma Magyarországon, még jelen gazdasági körülmények között is lehetséges sípos orgonát, sőt, művészi, esztétikai, és minden szempontból értékes orgonát építeni. Ez nagyon fontos és azért ajánlom Kocsi György plébános urat, mert ő mindezt megálmodta, hitt benne és megvalósította.

Mindezen túl van egy személyes vonatkozása is ajánlásomnak.
Gyermekkoromban ő volt a nagyatádi plébános. 5-6 éves lehettem, mikor Apukámmal ismeretlenül bekopogtunk hozzá azzal, hogy szeretném megnézni az orgonát. Ez volt az első alkalom, hogy egy valódi orgonát közelről láthattam és kipróbálhattam, ami aztán döntő pillanat lett.

Azért is fontos nekem ez az emlék, mert később, még felnőtt fejjel is azt tapasztaltam, hogy sajnos nem mindenki ilyen készséges és jóindulatú.

Fájó, legalábbis eddigi tapasztalataim sajnos azt mutatják, hogy bármennyire is szeretem az egyházzenét, és szeretnék három diplomával, külföldi és hazai tapasztalattal Magyarországon egyházzenészként szolgálni, jelenleg erre nincs lehetőségem, és – tisztelet a kivételnek - többnyire úgy tűnik, egyre kevesebb igény van arra, hogy jól képzett egyházzenészek kerüljenek pozícióba, olyan művészek, akik nemcsak lelkesen és elkötelezetten, hanem megalapozott tudással és magas színvonalon látnák el az egyházzenei feladatokat. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, úgy gondolom szemléletváltásra van szükség sok területen és ez elsősorban nem anyagi kérdés.
Zeneakadémiai tanulmányaimtól fogva hármas cél lebeg a szemem előtt: koncertezni, tanítani és az egyházzenét művelni.

Bízom benne, hogy a közeljövőben alkalmam lesz ez utóbbi területen is működni.

A szemléletváltáshoz viszont sok-sok Kocsi György plébános kellene… Ezért esett választásom erre a nagyszerű emberre és egyházi személyiségre.  

Kedves Péter, köszönjük ezt a rendkívül tartalmas és a hazai orgonás élet problémáit őszintén feltáró beszélgetést. További sok sikert, szép koncerteket kívánunk Neked, de leginkább azt, hogy tényleg változzon meg mielőbb a szemlélet, mely a nemzeti értéknek számító sípos orgonákat méltatlanul hagyja az enyészet martalékává válni, vagy épp leállít folyamatban lévő orgonabővítéseket, -építéseket és ezzel ellehetetleníti a jól képzett, tehetséges egyházzenészek pályaművelését és az egyházzenét.

- Én is köszönöm a beszélgetést.
 

Kováts Péter ajánlására - a Mindenszentek ünnepének elteltével - Kocsi György plébános urat keressük meg kérdéseinkkel.